Új-Ebergényi Kastélyszálló - kastélyszálló - esküvői helyszínek - kastély - esküvői helyszín szombathely- kastelyszallo.hu


A tartalomhoz

Jogi nyilatkozat

Kapcsolat



Cégünk hivatalos weboldala, az azokon megjelenő valamennyi információ, képi és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése védjegyoltalom, valamint szerzői jogi védelem alatt állnak, azok bármilyen formában történő felhasználása –a személyes használatot meghaladó mértékben Cégünk kifejezetten, erre vonatkozó írásos engedélyével lehetséges.

A letöltött, illetve kinyomtatott oldalakon Ön köteles feltüntetni és megőrizni a szerzői jogra és egyéb szellemi tulajdonjogra vonatkozó megjegyzéseket.

Ön nyilvános vagy kereskedelmi célokra a portál tartalmát ideértve annak teljes tartalmát, képeit, hang és videó anyagait –sem részben, sem egészben nem terjesztheti, nem módosíthatja, és nem használhatja fel Cégünk előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül.

Tudomásul veszi és elfogadja, hogy minden, a portálon közzétett tartalom, ellenkező kikötés hiányában szerzői jogvédelem alatt áll, és az a Cégünk engedélye nélkül az itt leírt feltételektől vagy az adott oldalon található szövegben rögzítettektől eltérően nem használható fel.

Védjegyek, védett nevek, domain nevek :

A bejegyzett nevek minden esetben a jogosult cégek kizárólagos tulajdonát képezik. A Cégünk által bejegyzett védjegyeket, neveket és domain neveket üzleti céllal senki nem használhatja. Nem alkalmazhatja azokat a Cégünk jó hírnevének rontására.

Személyes adatok védelme :

Cégünk bármely, a weboldal használata során tudomására jutott személyes adatot a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény rendelkezéseit maradéktalanul megtartva kezeli. Cégünk az ügyfelei személyére, adataira, vonatkozó valamennyi adatot, tényt, információt személyi titokként kezel.















Főoldal | Kastélyszálló | Rendezvények | Ajánlatok | Kastélyszobák | Képgaléria | Esküvő | Kapcsolat | Oldaltérkép


Almenü:


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe